Beilleszkedés

Skóti kutya köszöni, jól érzi magát. Kevéske oltásának köszönhetően menni sajnos nem nagyon mehetünk sehová, de itthon is kiválóan elszórakoztat minket. Ötletei ugyanis vannak, merthogy kiskutya, feltalálja magát. Chilit például egy árva pillanatra sem hagyja békén, aminek ő kevéssé örül, de már legalább rászól, ha kell. Ennek én örülök, mert néhány napig úgy tűnt, azt is el fogja tűrni neki, amit már nem kéne.

Hogy mégse a kertben ücsörögjünk állandóan, múlt hét végén lementünk a telekre, ami nagyon jó volt. Scotti elfogyasztott egy félig rohadt madárfészket, amitől egész szombat éjjel hányt. Valamint ki tudja honnan, de egész nap madártollak lógtak a szájából. Ez gondolom szintén nem dobta fel különösebben az emésztését. Nagyon vicces kis állat ez, na.

Viszont nagyon jó fej. Sokkal jobban kötődik, mint azt így néhány nap után el lehetne várni. Elkezdtük a klikker tréninget is, egyelőre persze leginkább tanulni tanul. Mivel szereti a hasát, elég jól is haladunk az alapokkal, úgymint ül, fekszik, gyere, miegymás. Tisztán perverzióból elkezdtem tanítani neki a lábnál követést is, amit szeret, csak megfájdul tőle a derekam. :D Azt mondanám rá, hogy olyan elgondolkodó típus. Lelkes, de nem pörög feleslegesen, ami ebben a korban kissé ijesztő, meg főleg mivel amúgy meg folyamatosan idétlenkedik. Persze először megpróbálta lerágni a kezem, hátha úgy is hozzájuk a virslihez, de nagyon hamar, az első ötperces tréning végére rájött, hogy ez semmire nem vezet, viszont ha figyel, akkor hozzájut. Szép a szemkontaktja. Persze még könnyen elkalandozik, nem is várok tőle öt percnél komolyabb teljesítményt, szerintem ez is éppen elég. Mint minden klikkeres kutya, már ő is elkezdi felajánlgatni a kis repertoárját, bemutat mindent, amit tanultunk, ha valami jutalmat sejt cserébe. Azaz ha meglát, lépni nem lehet tőle, mert vagy leül, vagy lefekszik előttem keresztben és bámul az arcomba, hátha...

Önérzetesen vérig sértődik, ha Chilivel elmegyünk futni, és mint valami bánatos szűzmária, bámul utánunk a kapu alatt. Viszont nagyon aranyos, mert ahányszor visszajövünk, mindig őszintén örül a nagy és okos haverjának. Ha van nézőközönségük, állandóan játszanak, meg kergetőznek is, mondjuk azt közönség nélkül is. Chilitől egy csomó mindent eltanult, például, hogy ha kocsival állunk be, akkor hátra kell menni, és meg kell várni, amíg el szabad menni onnan. Persze most megtámogatjuk ezt a hátul maradós dolgot azzal, hogy rájuk csukjuk a kis kaput. De már rájött, hogy ki tudja nyitni, úgyhogy anyukám mellett kiszaladt az utcára, és vígan nyargalászott, keltve ezzel némi pánikot, azóta nem csak csukjuk a kaput, de zárjuk is. Csilipálmer persze ott feküdt végig, ahová tették, egyem meg, hát ő egy igazi tündérmaci.

És van még valami, amit kiválóan sikerült eltanulni a nagytesótól. A hülyeség ezek szerint nem örökletes... XDD

És képekben 

"Ennek elment az esze..."

Cuki vagyok, de el ne hidd!

Egymás közt

És így vannak a fiúk egymás közt ma reggel :DDD

Willkommen in Ungarn, Scott!

Itt van. Megjött. És minden eddigi aggodalmammal ellentétben nagyon cuki. Szépnek éppencsak annyira szép, amennyire a végzet a kiskutyákat ebben a korban szépnek engedi lenni. Irdatlan hosszú lábakat növesztett, és totál halfeje van, nincs semmilyen, azaz semmilyen stopja. Mondjuk ez lehet, hogy csak Chilihez képest fura, de egyelőre szokom a látványt. 

Egyelőre semmit nem csinálunk, csak szokjuk szépen egymást, egészen jól megy, tíz ajtónyitásból már csak kétszer startol be, különben megül szépen a küszöbön, mint tapló a rönkön, és várja, hogy behívjuk. Ma már állatorvosnál is voltunk, nagyon brav volt, ami azt illeti, semmi cirkusz nem volt. Mondjuk ha ritkábban pisilne le, azt speciel nem bánnám. Össze- vissza kotkodált mindenkinek, meg tele pofával vigyorgott, mintha a taperolás, az oltás, a féreghajtó paszta, meg az egész valami nagy kabaré részét képeznék. Az autóban meg se nyekkent, pedig teljesen egyedül utazott a csomagtartóban, ahonnan ugye még csak ki sem lát. Örült nekem, mikor kivettem, és kész. Mondjuk Kerstin elvitte magával egy nyolc órás útra Németországba, úgyhogy volt ideje megszokni a szitut. 

Chili sztoikus nyugalommal viseli, ahogy azt már csak megszoktuk tőle. Időnként elrendezi az arcát, ami ráfér, olyankor kb. két percre békén is hagyja, de nagyon azért nem hagyja kizökkenteni magát. Konkrétan az agyára megy, és szerintem őszintén reméli, hogy a helyzet ideiglenes. Ma pl. kimondottan csalódott volt, hogy visszahoztam az állatorvostól. De még véletlenül sem bántja, sőt, néha játszik is vele. Egyébként meg akasztják a hóhért, mert most ő az, akit napi 24 órában terelnek, meg nyalogatnak, meg szeretetrohamokkal üldöznek. A Jóisten mindig X-re játszik, na. 

Z-vel óriás szerelemben vannak, a Gaaden - Budapest viszonylatot gyakorlatilag azzal töltötte, hogy bámult az arcába. Ha megfordítottam, hogy nézzen ki az ablakon, előbb- utóbb visszafordult, és folytatta. Lehet, azt hallgatta, milyen furán beszélnek ezek a népek. 

Nincs még róla más tapasztalatom. Nagyon örülök, hogy itt van. Meg annak, hogy vannak, akik velünk örülnek, és velünk együtt várták és izgultak. Egyelőre ennyit tudok róla mondani. Minden másról meséljenek a képek... :-)

Terelterel (reméljük, nem növi ki... :-))

Cukipofi

Eeeeeeeeeggyy!! :DDD

Jajjj, hát majd' elfelejtettem! Hát 2 !!

3

4

Ja, és még annyit szerettem volna hozzátenni, hogy

4

Hurrá. Nyaraltunk. :-)

Ez is megvolt, már vissza is jöttünk. Tudományos számítások szerint 152 órát hajókáztunk oda, hogy aztán másfél óra alatt hazarepüljünk. Volt szembe szél délről, aztán szembe szél nyugatról, volt vihar, hideg, meleg, hullámok, tehát az időjárás nem pihent, aztán volt hogy üzemanyag nem volt, de legalább szél se, ezért vak sötét éjnek évadján gumicsónakot szereltünk a vízen. Persze, hogy a zseblámpa is lemerült... de legalább már álmunkból felverve is gyorsabban szerelünk bocit, mint ahogy Alonso alatt kereket cserél a csapatkája. Volt delfin és volt teknős. Előbbi túl gyorsan, utóbbi túl lassan mozgott, szóval bizonyítani sajnos nem tudom. De megígérem!

Viszont mivel ebben se eb, se kelence, beszéljenek inkább a képek, még csak annyit tennék hozzá, hogy Italia, ti amo!, valamint, hogy a tengeri betegség nem vicces. Arrivederci! 

Emezt meg küldeném édesanyámnak, és mindenkinek, aki szereti! :D

Hurrá. Nyaralunk.

Mivel mától hivatalosan is a nyár nevű évszakot írjuk, nem is pazaroljuk az időt, holnap le is lépünk nyaralni. Irány Horvátország, ahol hajóra szállunk, és hosszas textilkoptatás után jövő hét vasárnap Catania-ból (Szicília) reppenünk haza. Aki esetleg sajnálna, legyen kedves, mormoljon el egy imát a lelkünk üdvéért valamilyen erre a célra kijelölt műintézményben! 

Chili a nagyijához megy nyaralni, mert Judit annyira kedves, hogy év mint év bevállalja a kis búgócsigát, ebben az esetben hetedik kutyának. Azért ez egy elég szimbolikus szám. Heten lesznek, mint a gonoszok, meg, mint egy tisztességes sárkány fejei, esetleg, mint a hét törpe. Meseszerű lesz, na... Minden évben mondom neki, hogy süssön Chilinek rétest, meg szalonnás tojást, mert a nagyinál nyaralásnak ezek elengedhetetlen kellékei, de szerintem nem vesz elég komolyan. Mi azért ennek ellenére nagyon hálásak vagyunk nekik a felvigyázásért. Néha el kell menni a gyerek nélkül is nyaralni, különben hová lenne az intimitás, ugye.

A következők nem kapcsolódnak szorosan a bejegyzés címéhez, de ma kissé csapongok. Felkeltem, hogy elmegyünk futni, jövő héten úgyis csak punnyadni meg enni fogok, erre esik. Jó, tudom, nem vagyok cukorból, meg nincs rossz idő, csak rosszul öltözött futó, meg ilyenek, de én meg nem vagyok egy ilyen Iron Lady típus. A csajok bezzeg most is dolgoznak, nem is értem. Na, mindegy is, szóval jobb híján inkább írok. Jobb híján, mert nem lenne mit csinálnom különben. Höhö.
Mint azt említettem volt, eljött a pillanat, amikor kipergethettük a lányok első mézét, és ez valami hihetetlen jó érzés volt. Bár ezzel együtt már megint olyasmik történnek, amikhez nem annyira vagyok hozzászokva, mint például, hogy két vödör méz van a konyhában, majd ezek átkerülnek a kádba. Meleg vizet engedtünk a vödrök alá, hogy a melegtől kicsit meghíguljon a cucc, aztán szépen leszedtük a tetejére felkúszó koszokat. Érzékeny gyomrúak most ugorjanak egy bekezdést! Ilyenkor a mézben még mindenféle dolgok találhatók. Lép darabkák, lábak, potrohok, buborékok, miegymás. Mivel a méz mindnél nehezebb, ezek idővel szépen feljönnek a tetejére, amit aztán le lehet kanalazni róla. Ennek a folyamatnak a meggyorsítására állítottuk meleg vízbe. És lőn. Ennek a fránya méznek tényleg nem kell semmi, csak idő. Varázslat. A profik ezt persze úgy csinálják, hogy beletöltik egy hordóba, ami alul csapos, és szépen kiengedik a trutyi alól a mézet, de hát az Interspar sajnos nem úgy tervezte a vödröket, hogy mézet tároljanak benne, hanem úgy, hogy narancsot. Szegény ember vízből gőz.

Mivel nincsen alul csapja, ezért a méz adagolása sem olyan uncsi, lehet merőkanállal maszatolni kiválóan. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy pillanatnyilag nincs olyan négyzetcenti a konyhában, ami nem ragad, tegnap este ugyanis manufakturális mézcsomagolásba kezdtünk. Állatjól néznek ki, azt kell, hogy mondjam, de sajnos fogalmam sincs, hogy ezt miért nyaralás előtt egy nappal kezdtük el, mikor amúgy is halmokban áll a mosott - mosatlan - vasalatlan ruha a lakás különböző pontjain, az asztalon kupacokban a térképek és útikönyvek, és amúgy is úgy néz ki minden, mintha egy atomvillanás túlélőtáborában lennénk. Lehet, hogy különben nagyon unatkoznánk. 

Viszont azt kell, hogy mondjam, tökjó ez a méhes dolog. Tevőlegesen elég keveset vettem részt a méhek körüli munkálatokban, de az egyébből azért igyekeztem kivenni a részemet, és ez most olyan, mintha csináltunk volna valamit. Együtt. És ez nagyon jó. Most eszembe jutott, mikor egész délután kereteket műlépeztünk, hogy legyen a lányoknak mit csinálni (aztán nem értékelték, de mindegy is), meg mikor ültünk a kád szélén és a WC deszkán, és vártuk, hogy felszínre kerüljenek a rejtett értékek, és vihogtunk, hogy "Az ott egy láb?", meg tegnap éjszaka, mikor akkurátusan összekentük az egész konyhát, de néhány kiló azért az üvegekbe is jutott, közben pedig Lovasi András énekelte, hogy "Együtt leszünk, mint a gemenci szarvasok árvízkor...". Szóval ez jó. Van értelme.

Na. Tengerre!