Hurrá. Nyaralunk.

Mivel mától hivatalosan is a nyár nevű évszakot írjuk, nem is pazaroljuk az időt, holnap le is lépünk nyaralni. Irány Horvátország, ahol hajóra szállunk, és hosszas textilkoptatás után jövő hét vasárnap Catania-ból (Szicília) reppenünk haza. Aki esetleg sajnálna, legyen kedves, mormoljon el egy imát a lelkünk üdvéért valamilyen erre a célra kijelölt műintézményben! 

Chili a nagyijához megy nyaralni, mert Judit annyira kedves, hogy év mint év bevállalja a kis búgócsigát, ebben az esetben hetedik kutyának. Azért ez egy elég szimbolikus szám. Heten lesznek, mint a gonoszok, meg, mint egy tisztességes sárkány fejei, esetleg, mint a hét törpe. Meseszerű lesz, na... Minden évben mondom neki, hogy süssön Chilinek rétest, meg szalonnás tojást, mert a nagyinál nyaralásnak ezek elengedhetetlen kellékei, de szerintem nem vesz elég komolyan. Mi azért ennek ellenére nagyon hálásak vagyunk nekik a felvigyázásért. Néha el kell menni a gyerek nélkül is nyaralni, különben hová lenne az intimitás, ugye.

A következők nem kapcsolódnak szorosan a bejegyzés címéhez, de ma kissé csapongok. Felkeltem, hogy elmegyünk futni, jövő héten úgyis csak punnyadni meg enni fogok, erre esik. Jó, tudom, nem vagyok cukorból, meg nincs rossz idő, csak rosszul öltözött futó, meg ilyenek, de én meg nem vagyok egy ilyen Iron Lady típus. A csajok bezzeg most is dolgoznak, nem is értem. Na, mindegy is, szóval jobb híján inkább írok. Jobb híján, mert nem lenne mit csinálnom különben. Höhö.
Mint azt említettem volt, eljött a pillanat, amikor kipergethettük a lányok első mézét, és ez valami hihetetlen jó érzés volt. Bár ezzel együtt már megint olyasmik történnek, amikhez nem annyira vagyok hozzászokva, mint például, hogy két vödör méz van a konyhában, majd ezek átkerülnek a kádba. Meleg vizet engedtünk a vödrök alá, hogy a melegtől kicsit meghíguljon a cucc, aztán szépen leszedtük a tetejére felkúszó koszokat. Érzékeny gyomrúak most ugorjanak egy bekezdést! Ilyenkor a mézben még mindenféle dolgok találhatók. Lép darabkák, lábak, potrohok, buborékok, miegymás. Mivel a méz mindnél nehezebb, ezek idővel szépen feljönnek a tetejére, amit aztán le lehet kanalazni róla. Ennek a folyamatnak a meggyorsítására állítottuk meleg vízbe. És lőn. Ennek a fránya méznek tényleg nem kell semmi, csak idő. Varázslat. A profik ezt persze úgy csinálják, hogy beletöltik egy hordóba, ami alul csapos, és szépen kiengedik a trutyi alól a mézet, de hát az Interspar sajnos nem úgy tervezte a vödröket, hogy mézet tároljanak benne, hanem úgy, hogy narancsot. Szegény ember vízből gőz.

Mivel nincsen alul csapja, ezért a méz adagolása sem olyan uncsi, lehet merőkanállal maszatolni kiválóan. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy pillanatnyilag nincs olyan négyzetcenti a konyhában, ami nem ragad, tegnap este ugyanis manufakturális mézcsomagolásba kezdtünk. Állatjól néznek ki, azt kell, hogy mondjam, de sajnos fogalmam sincs, hogy ezt miért nyaralás előtt egy nappal kezdtük el, mikor amúgy is halmokban áll a mosott - mosatlan - vasalatlan ruha a lakás különböző pontjain, az asztalon kupacokban a térképek és útikönyvek, és amúgy is úgy néz ki minden, mintha egy atomvillanás túlélőtáborában lennénk. Lehet, hogy különben nagyon unatkoznánk. 

Viszont azt kell, hogy mondjam, tökjó ez a méhes dolog. Tevőlegesen elég keveset vettem részt a méhek körüli munkálatokban, de az egyébből azért igyekeztem kivenni a részemet, és ez most olyan, mintha csináltunk volna valamit. Együtt. És ez nagyon jó. Most eszembe jutott, mikor egész délután kereteket műlépeztünk, hogy legyen a lányoknak mit csinálni (aztán nem értékelték, de mindegy is), meg mikor ültünk a kád szélén és a WC deszkán, és vártuk, hogy felszínre kerüljenek a rejtett értékek, és vihogtunk, hogy "Az ott egy láb?", meg tegnap éjszaka, mikor akkurátusan összekentük az egész konyhát, de néhány kiló azért az üvegekbe is jutott, közben pedig Lovasi András énekelte, hogy "Együtt leszünk, mint a gemenci szarvasok árvízkor...". Szóval ez jó. Van értelme.

Na. Tengerre!