Versenyhelyzet

Szombaton terelőversenyen voltunk Somogyfajszon. De még ha ez ennyire egyszerű lett volna... Elkezdem a kályhától, aztán vagy értitek, vagy nem, tegyétek fel kérdéseiteket nyugodtan, ha valami nem világos. Amúgy is jobb szeretem, ha van kommunikáció, így olyan, mintha magamban beszélnék, holott látom ám, hogy velem vagytok! :-)

Szóval csütörtökön kezdődött a Kékszalag, amin ha másként nem is, de nézőként mindenképpen részt akart venni Z, ezért szerdán este Timivel lementek Földvárra, én meg itthon maradtam az ebekkel. A terelőverseny, ami eredetileg reggel 9-re volt kiírva, a hőségre való tekintettel át lett téve reggel 6-ra. Aki ismer, tudja, hogy olyan isten kb. nincs, hogy én háromkor keljek. Idióta kutyás vagyok, vállalom, nade azért mindennek van határa. Ezért, meg mert Kerstinék is jöttek a versenyre Ausztriából, már pénteken este, munka és manikűr után (az ember mégsem mehet manikűrözetlen körömmel a birkák közé, hát hogy venné az ki magát...) bevágtam magam, és a fiúkat a kocsiba, és irány a Balaton. Egy darabig úgy volt, hogy Éváékkal megyek, de szegényeket rendkívül megviselte a meleg, ezért ők mégis inkább a hajnali indulás mellett döntöttek. Ebben az időszakban a hőmérő higanyszála éppencsak elérte a 38-at. Az autóm idén töltötte a tízet, és nincs benne légkondi. Állati klassz volt. Fifigazdi tett a kutyuskák alá egy vizes törülközőt, amit nagyon jó ötletnek bizonyult, mert bár az állatoknak egy picit sem lett ettől jobb, az autóban viszont már a Hungária körúton 60% fölé emelkedett a páratartalom, és ennek a két kutyás dolognak persze volt egyfajta szaga is. Ilyen vidáman indultunk tehát útnak Budapestről a péntek esti csúcsban az M7-en. Teltek- múltak a negyed órák, a váli völgyi pihenőnél hívott Kerstin, hogy a GPS nem találja Balatonföldvárt, mint települést, kéne nekik egy pontos cím. Hívtam Z-t, hogy nézzék meg, hagy ne kelljen már emiatt megállnom. Ő átküldte, én átküldtem, ők megkapták, azt hittem, végeztünk, de nem. Kicsit később jön egy sms, hogy most már minden oké, csak adjam már meg Z számát, mert azt nem hozták magukkal. Átküldtem azt is, ekkor már elhaladt mellettünk a Velencei tó is, és a banda másik fele végre révbe ért.. Szó szerint. A földvári révbe.Ezeket a dolgokat egyébként már hét közepén átküldtem neki, nade sebaj, én meg a fogkefémet hagyom otthon rendszeresen. Lassan elértük a Polgárdi elágazást, ahol a kocsisor szépen megállt, mint Börzsönyben az eső, hogy Z-t idézzem. Igazi élmény volt, hát más sem hiányzott még aznapra. Nem ragozom tovább, mert ez szerintem a többségnek ismerős, summa summárum, fél tízre értem Földvárra, ahol halászlébe fojtottam a bánatom, majd gyorsan nyugovóra tértünk, mert fél ötkor kelni kellett. 

Hajnalban már megcsináltuk a műsort, mert mikor Kerstin kiengedte az övéit az autóból, ahol aludtak, Fay (Scott mamája) első dolga az volt, hogy ugrott egy hasast a mólóról, és úgy gondolta, hogy kifelé hagyja el a helyszínt, a nyílt víz felé, mire kirimánkodtuk, és kihalásztuk a másfél méteres partfal mellett, szerintem már az egész kikötő ébren volt, akkora zajt csaptunk. Később visszaugrott még egy körre, de ezt már ki sem fejtem. A vitorlás ember NEM kel fél ötkor. Legjobb esetben is kilenckor kezd ébredezni a kikötő, ennek legjobb példája, hogy még a büfé sem nyit tíz előtt. Kivéve most szombaton. :DD 

De azért sikeresen elindultunk, és kicsivel hat után meg is érkeztünk Somogyfajszra, ahol a szokásos jó társaság és gyönyörű hely fogadott minket, már Éváék is ott voltak, szégyen- gyalázat, de előbb értek oda Pestről, mint mi Földvárról. Lezajlott a verseny, láttunk Kl.2. kutyát is versenyezni Jena személyében, aki kapott egy külön osztályt, amit szépen teljesített, Beat megnyerte a profit, Bud második lett haladóban, Chili és én megnyertük a kezdőt (tipsitapsi), Éváék pedig ötödikek lettek kezdőben, hat, azaz 6 hibaponttal, ami semmi, Indy is nagyon szép pályát ment. Valamint a rackák nem nyársalták fel Évát, ami külön egy öröm volt. :D

Személyes kedvencem volt (a mieinken kívül természetesen) a három corgi és Elmo, a kelpie, aki csodaszép, és akarok egy kelpiet. Scott végig bandázott, látott egy csomó érdekes dolgot, úgymint másik kiskutyákat, akikkel oviztak egy kicsit, aztán dogot, ami szerinte rendkívül félelmetes állat, és jól meg is ugatta. Ugyanettől a kutyától Chili inkább kiskutyákat szeretett volna, Indy pedig élénk érdeklődéssel figyelte az eseményeket, én pedig egyszerre próbáltam a hozzám tartozókat jobb belátásra bírni (ne ugass már, b*****, hát nem látod, hogy nem bánt? Temegszálljámárlerólamertnemlesznekszépgyerekeitek...stb.) ezzel egy kisebb létszámú kabarécsoport látszatát keltettük, még jó, hogy ilyen eseményeken általában olyan népek vesznek részt, akiket nem ráz meg az ilyesmi. 

Röviden mind nagyon jól éreztük magunkat, Chilire nagyon büszke vagyok, ügyes volt, és jó fej, esze ágában nem volt mást csinálni, mint amit kell, Somogyfajszba pedig változatlanul szerelmes vagyok. Képek sajnos nincsenek, mert a fényképezőgépet kiváló érzékkel a hajón felejtettük, de majd megpróbálok koldulni valamit másoktól, hátha. Van valami videónk Z telefonján, azt is megszerzem, ha tudom.